Hírek

A napokban tartotta díjátadóját és értékelő évzáróját a DEAC Szabadidősport szakosztálya által szervezett Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogram (DEDM) a Kazánházban. Az eseményen kiderült, mely szervezeti egységek dolgozói mozogtak a legtöbbet 2023-ban.

Az ötletek megvalósításához a pályázatokon át vezet az út. A támogatás elnyerésének lehetőségeivel ismerkedtek meg, valamint betekintést nyerhettek a kutatási célok megfogalmazásának és módszertanának rejtelmeibe a Debreceni Egyetem Tudományhasznosítási mesterkurzusának pénteki eseményén a fiatal kutatók.

Meglévő együttműködések megerősítéséről és további kapcsolatok kiépítéséről egyeztettek a közép-ázsiai országban a Debreceni Egyetem vezetői, illetve három kar képviselői. A küldöttség a Felsőoktatási, Tudományos és Innovációs Minisztériumban, valamint négy egyetemen folytatott tárgyalásokat.

Már a kukoricatermés előzetes becslésénél is lehet hasznosítani azokat az új összefüggéseket és számításokat, amelyeket a Debreceni Egyetem kutatói fedeztek fel. Az Agronomy folyóiratban megjelent tudományos munkáért Szőke Szilvia, a Gazdaságtudományi Kar adjunktusa elnyerte a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Publikációs díját.

Az óvodai nevelő szakma oktatására vonatkozó együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara (DE GYGYK) a térség három szakképzési centrumával. A közös munka révén már a következő tanévtől megkezdődhet az új okleveles technikus képzés, ahonnan egyenes út vezethet a felsőoktatásba.

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikáján gyógyuló betegeket kedden és szerdán is meglátogatta a Mikulás. A Katasztrófaorvosi és Karitatív Koordinációs Központ és a DEKOM Mikulása kutyaszánon, a tűzoltóké pedig a kórház tetejéről egy kötélen leereszkedve, az ablakon át érkezett, hogy édességekkel ajándékozza meg a gyerekeket.

Csordultig megtelt a Víztorony rendezvényterme hétfő délután fiatal önkéntesjelöltekkel. A 2024-es Európai Egyetemi Játékok (European Universities Games, EUG) szervezőcsapata Önkénteskedni jó címmel hívta találkozóra a nyári viadal leendő segítőit, középiskolásokat és egyetemistákat egyaránt.

Milyen hangulatban teltek a gólyabálok és a DExpó napjai a Főépületben, miként alakult a debreceni mozik története az elmúlt bő száz évben, műfordítói pályázatot hirdetett a DESzínház, illetve remekül szerepelnek a DEAC férfi röplabdázói – egyebek mellett ezekről olvashatunk a Debreceni Egyetem lapjának decemberi számában.

A csapatmunkát, valamint a fiatalok algoritmikus programozói tudását fejlesztette a Debreceni Egyetem Informatikai Kara által rendezett Regionális Programozói Csapatverseny, melyre nemcsak Debrecenből, hanem a régió több nagyvárosából is érkeztek versenyzők.

Versenyképességünk alapja a tudás, ez a legnagyobb érték a 21. században – hangsúlyozta Jakab István, az Országgyűlés alelnöke a Debreceni Egyetem Agrárkabinetjének pénteki, a Parlamentben tartott kihelyezett ülésén, ahol a három hazai agrárképző egyetem és egy kutatóintézet kötött szövetségi és együttműködési megállapodásokat.